A főzés akkor jó, ha ránézel a rendelkezésedre álló alapanyagokra, és rögtön belelátod, hogy mit készítenél belőlük, aztán mint az őrült, belecsapsz, és életre hívod a fejedben született fogásokat. Most két ilyen ihletettségből megvalósult szépséget mutatok, tarts velem!
Amióta otthonról dolgozom, teljesen rászoktam a házhozszállítós cégekre. Csak párat futtatok, de azok egytől-egyig fantasztikus árut prezentálnak a konyhámba. A zöldséget egy 1983-óta működő családi vállalkozásból rendelem. Ami náluk megterem, az kerül nálunk is a tányérra. Minden héten ott az a nagy várakozás, vajon mi érkezik a csodadobozban!
Mángold
A legutóbbi alkalommal, ahogy megjött az “áldás”, felpattintottam a doboz fedelét, és egy hatalmas mángoldlevél csomagja mosolygott rám. Ahhoz kevésnek gondoltam ezt az adagot, hogy ebből egy egész családnak köretet főzzek belőle, viszont azt is tudtam, ha sokáig hezitálok a sorsán, megfonnyad, és nem marad túl sok lehetőségem a felhasználására. Az óriás levelek töltelékért kiáltottak! Habár korábban még külön-külön egyiket sem próbáltam, megalkottam a görög dolmadas és a magyar tőtike általam elképzelt mediterrán gyermekét: a mángoldlevélbe csavart, vegán, rizses tőtikéket, avagy dolmákat. A dobozban tovább haladva megtaláltam a kedvenc zöldségem, a mindenre jó szuperfoodot: a sárgarépát. Nem győzök cikkeket írni a csodálatára és a felhasználására. Most megint egy új arcát mutatom meg nektek. Halas étel vegán változatába sütöm, pácolom és tálalom. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed, nézd meg az újdonsült recepteket!
Így készült a tőtike:
Mángold tőtike sztori
Mángoldos tőtike
Először maradjuk a töltelékeknél, hiszen ez volt az első gondolatom nekem is. Kezdjük ott, hogy a töltött káposzta a kedvenc ételem, tehát eleve van egy elkötelezettségem a levelekbe csavart finomságok felé. Ha török, görög vagy bármilyen orientális országban, étteremben járok, akkor biztos, hogy rendelek dolmát. Sőt, a nem létező kamrámban, amit a konyhaszekrény mögötti ficakban létesítettem, mindig tartogatok egy-két titkos dolmakonzervet a nehezebb napokra. Szóval van itt előzmény, és egyáltalán nem véletlen, hogy a csodás, kövér mángoldlevelekből kicsi, szorosan tekert töltelékek formálódtak.
A friss mángoldot nem lehet tekerni, vagy legalábbis nagyon nehéz jól csinálni. Ezzel most megspórolok nektek egy felesleges kört, ha ti is kipróbálnátok. Tudtam én ezt előre, de hát olyan kis vékonyak voltak, hogy adtam nekik egy esélyt. Nem sikerült. Mi jött ez után? Gyors vízforralós forrázás, és újból tekercselés. A tölteléket a hűtőben mindig készen várakozó főtt rizs egy része és párolt zöldségek elegye adta. Tojást nem tettem hozzá, hogy a vegán családtagjaim is értékeljék, és bátran fogyaszthassák majd ezt a finomságot.
A zöldségek is a dobozból érkeztek, volt köztük friss, ducifejű hagyma, paprika, paradicsom, zellerlevél, sőt a friss fűszernövények mellé még a céklaleveleket is felaprítottam. Mindent nagyon kicsire, hogy egy nem szétfőtt, feszes kis szósz legyen belőle, ami tényleg összeragasztja rizst. A mángoldleveleket a szárnál feleztem, így több cuki töltelék készült.
Nem szeretem a száraz ételeket – kivéve, ha egy érlelt sonkáról vagy kolbászról van szó–, ezért üde húsparadicsomokból, hagymából és fűszernövényekből szósz főztem, ezt öntöttem a tálba a töltelékek nyakába. Rövid idő alatt jól besütöttem az egészet, picit rá is pirítottam, így készült az áldolma, amit nektek is meg kell kóstolnotok, nagyon ajánlom!
Sárgarépa gravlax
Lazac:a legszebb húsú hal, és ha megnézitek, milyen egy pici sütés és pácolás után a sárgarépa, vigyázzatok, akár össze is téveszthetitek vele! Egy videót láttam nemrég, ami vegán gravlaxot ígért, és miután végignéztem, nem volt kétségem, ezt valamikor én is el fogom készíteni, de másképpen. A zöldséges doboz érkezése elhozta ezt a pillanatot. A kis családi farmocskán növekedett csokros répák pucolás után sóágyra kerültek, majd be is fedtem őket az érlelő só másik felével, így sültek mintegy 35 percig. Ha vastagabb répákat használtok, lehet ez az idő több is, nálam az alul-felül sütés mellett ez a beállítás vált be.
Láttam már sok olyat, amikor egész csirkét vagy halat sütnek ezzel a módszerrel, de mindig annyira sajnáltam azt a sok sót, hogy mi lesz vele, csak kidobják utána, és pocsékba megy. Hát, nincs jó hírem, a sütőből kivéve csúnyán elszürkül a só, és már nem tűnik emberi fogyasztásra méltónak. Meg lehet próbálni egy kis füstaromával, folyékony füsttel füstölt sónak eladni, de én így ránézésre nem tenném, ugyanis a szürkülés mellett még teljesen össze is áll a sóágy, csak vésővel lehet az alatta sülő zöldséget vagy húst kibányászni. Én is megszenvedtem vele, a receptvideókban miért nem tűnik ez olyan nehézkes dolognak? Tengeri sót használtam, és nem is túl finom szeműt, de lehet, hogy legközelebb még ennél is nagyobb szemcséssel kísérletezem, talán az nem alkot feltárásra váró sóbarlangot a répa körül.
Répa-gravlax a kezdetekkor, nézd meg hogy készül a továbbiakban!
Imádok pácolni! A sült répákat a videóban egy bezippelhető műanyag zacsiban, egészben pácolták. Én ezt a nem éppen környezetkímélő módszert kihagytam. Hatalmas tengeri algalevelek is kerültek a zsákba, ezt is ki kellett váltanom. A mesésen színező cékláról viszont nem mondtam le, egyrészről azért, mert használtam már lazac pácolásához, és ismertem a “festőművészi” tevékenységét, másrészről pedig ott kacsintgatott rám a dobozból, így nem tudtam kitérni előle. A kapor-citrom-mustár-méz négyese alapvetés, ha füstölt lazacról van szó, tehát ezek is rákerültek a répára, merthogy a rögtön szeletelés és tálra helyezés mellett döntöttem, ott ecseteltem rá a pácot a csíkokra. Ez után jött a hűtőben érlelés és tálalás.
Apropó, füstös íz: ezt egy kevés füstölt paprikával idéztem elő. Ti is használjátok ezt a fűszert minél gyakrabban, mert nemcsak az ételt színezi meg, hanem új ízvilágot hozhat, újraértelmezhet egy csomó korábbi fogást. Egyet ígérhetek, ha vegánok vagytok, ha nem, a fűszerezés miatt ennek a két fogásnak élvezni fogjátok minden falatját!
Ezeket olvastad már?
Nem is gondolnád, hogy a leghétköznapibb zöldségünk egy superfood...kitalálod, melyik?
Egy mindennapos használatú zöldség, amit levesbe, főételbe, köretbe, sőt még sütibe is tehetünk - ez a sárgarépa. Fogyaszd bátran és sokszor!
GrétiMelyik hússal a legjobb a húsleves? Most megmutatjuk!
A leggyakrabban készített fajták: a csirke- és a marhahúsleves. Az egyik az olcsóságával, a másik az erejével hódít, de mutatjuk, mi van még a tarsolyban!
GrétiÍgy készül az igazi, retró Piramis-szelet – kösd fel a...
Valódi retró cukrászsüti, amit mi most az eredeti Dobos C. József receptúra alapján készítettünk el. Nagy levegő, ééés kezdjük!
GrétiLasagne-leves és spagettilasagne – ismerd meg más oldaláról is az...
Mit hoz az élet, ha éppen a legfontosabb alapanyagod hiányzik? A válasz egyszerű: kitalálsz valami merőben új megoldást, hogy a családod ne maradjon éhen.
Gréti
Hozzászólások (0)